Farkas József: Angular2

farkas-jozsefNovemberi egyik előadónk Farkas József lesz a CAS Software színeiben, aki az Angular2-ről fog előadást tartani.

József BSc-t, majd MSc-t végzett az SZTE-n. Tudatosan választotta azt az irányt, hogy sokaktól eltérően az egyetem alatt nem keres állást, hanem ez idő alatt csak a tanulmányaira koncentrál. Demonstrátorként tevékenykedett és ACM versenyeken is indult, ahol többször is sikerült kijutniuk a közép európai döntőbe.

Elsősorban C++-os állást keresett Szegeden, ebben sikerült is elhelyezkednie: 2015-ben csatlakozott a CAS-hoz. Eleinte itt C++-os projektekben kezdett el dolgozni, utána ismerkedett meg az Angular2-vel.

Az Angular2 tulajdonképpen az AngularJS továbbfejlesztése.

Mivel csak pár hónapja jött ki a rendszer végleges változata, még pilot projektként kezdett el ez év elején foglalkozni a rendszerrel, de azóta több “wow” érzése is volt vele kapcsolatban.

Általánosságban jobb, és közel kétszer gyorsabb az Angular2 az elődhöz képest.

József kisebb projektekhez is szívesen ajánlja, de tapasztalata szerint nagyobb projektek esetében lehet csak kihasználni az igazi erejét, lehetőségeit. Egyszerűbb weboldalak támogatásához, de valamilyen backenddel együtt érdemes használni.

Nem csak Ő, hanem a közösség is nagyon várta már a projektet, illetve a végleges változatot, mert már a beta fázisban lévő projekt is nagyon sok érdeklődőt vonzott, és régóta húzódott.

A híresztelésekkel szemben, csak részben igaz, hogy az Angular2 egyáltalán nem kompatibilis az AngularJS-el, de természetesen projektfüggő, hogy mennyi időt igényel az átállás.

Az induláshoz József a https://angular.io/-t ajánlja, ahol minden szükséges anyag megtalálható.

Az Angular2-ről bővebben a SzegedTech Meetup következő rendezvényén, 2016. november 30-án este 18 órától hallhattok.